Most hogy egyre vészesebben közelítek a második iksz felé (és már annyira felnőttem a feladathoz hogy a drámai kétségbeesésből a csendes és szomorú beletörődés stádiumába léptem) egyre jobban aggaszt a kilátástalanság. Ötletem sincs ugyanis mit kezdjek az életemmel. Nincsenek ambíciók, kitűzött célok, vagy legalábbis annyira szürreálisak hogy még a extra-idealista és naiv 16 éves énem is fuldokolva nevet rajtuk. Csak azt tudom mit nem szeretnék. 7/24 monoton ugyanazt csinálni, egyhelyben ülni, csendben tűrni, beletörődni- egyszóval dolgozni. HJAJ
Jobb lett volna a középkorban élni, akkor még tuti nem kellett ilyesmin aggodalmaskodni a nőknek, 14 éves koromtól főzhetném a férjemuramnak a borsólevest, szórakozásképp meg kapálhatnék a veteményesben és szülhetnék 13 gyereket.
Továbbra sincs jobb ötletem minthogy rocksztár feleségének kell lenni, amihez viszont pamelaandersonabbul kellene kinézni, fuck.
Sehogyse jó ez így.