Sokcsomó dolgot tanultam meg mióta egyetemre járok,
de a legeslegfontosabb a boldogsággal kacsolatos,
mégpedig az, hogy az a boldogság amit eddig boldogságnak hittem valójában nem az a boldogság, amire vágyom,
szóval az ugrándozós, rózsaszín felhős, cukormázas boldogságnál van egy sokkal összetettebb, sokkal bonyolultabb boldogság, amibe belefér hogy néha sírsz, hogy néha nem akarod átölelni a világot, inkább megrugdosnád, hogy néha akár bánatot és utálatot érzel,
de amikor a 103. szülinapodon visszatekintesz az életedre mégis csak egy széles mosoly lesz az emlékeidből, mert több a pozitív előjel mint a negatív;
ez a fajta boldogság, ami lehet nem állandó és nem tökéletes, vagy csupán nem felel meg a szabvány boldogság fogalmának, ez a fajta boldogság ami néha csak egy-egy tökéletes pillanat vagy párórányi harmónia, egy napfelkelte/naplemente, egy mosoly ébredés után, egy ölelés vagy bármi szívmelengető, összeadódva azt az érzést kelti benned, hogy mégis minden rendben van ezen a bolygón.
Nem,ehhez igazából semmi köze nincs az egyetemnek.