Ha valaki meztelenül végigrohan egy forgalmas belvárosi utcán atomfizikai szakszavakat ordítva és egy citromsárga szemeteslapátot lóbálva a kezében, azt egyértelműen őrültnek nevezzük.Ha valaki képes átgázolni egy barátján csak hogy jobb pozícióba kerülhessen vagy anyagi javakra tehessen szert, az nem őrült, az ambíciózus. Ha valaki ismeretlen embereket és fákat ölel meg vagy éhségsztrájkol az állatkerti elefántok jogaiért az érzelgős, naiv vagy drogos. Ki szabja meg hogy hol kezdődik az őrület, vagy hogy egyáltalán mi számit normálisnak, hogy mit tehetünk meg anélkül hogy nem érezzük magunkon a lekezelő és szánakozó pillantásokat? Érdemes alkalmazkodni és beolvadni ha közben semmit nem teszünk meg amit igazán szeretnénk? Nincsen őrült ember, csak máshogy gondolkodó ember van. Nyilván nem a tömeggyilkos pszichopatákra gondolok, de ha valaki "furcsákat" beszél és "furcsákat" csinál, lehet hogy sokkal inkább normálisabb, sokkal inkább emberből van mint a közönyös, személyiség nélküli milliók. Talán nem a társadalomnak kéne megmondania hogy mi a helyes és elfogadott, talán lehetne ez saját döntés is.
Ez egy kis költségvetésű középkategóriás "elgondolkodtatós" filmbe is gyenge lenne.